A volt közlekedési államtitkár csütörtök délelőtt számolt be arról a Facebookon, hogy immár az összes Volánbusz járat valós időben követhető a Google Térképen.
Elkezdődött Budapesten is a Green Light nevű projekt tesztje, melynek célja, hogy mesterséges intelligencia segítségével összehangolják a közlekedési lámpák működését úgy, hogy az autósoknak minél kevesebb időt kelljen várakozással töltenie – írja a Telex.
Idén tavasszal újra felbukkannak a magyar utakon a Google Utcakép autói. A következő hónapokban az ország számos pontját, köztük Sopront, Szekszárdot, Mezőtúrt, Szentest, Tapolcát, Karcagot, Baját és Miskolcot is érinteni fogják. Az idei bejárás fő célja a Google Utcakép városokról és azokat összekötő utakról készített fotóinak frissítése a Google Térképen.
Több mint egymilliárd ember használja rendszeresen tájékozódásra a Google Maps alkalmazást. Az elmúlt néhány évben a mesterséges intelligencia terén végzett fejlesztések ezen felületen is egyre inkább megjelennek, lehetővé téve, hogy utcaképek milliárdjait egyesítve egy digitális világmodell jöjjön létre. Ebben, vagyis egy környék térképpel való felfedezésében és a tájékozódásban vezet be hamarosan teljesen új megoldásokat a Google.
Tizenöt évvel ezelőtt, 2005. február 8-án indult el a Google Térkép szolgáltatás, ami azóta számos funkcióval bővült. Mostanra több mint 1 milliárd ember használja rendszeresen, hogy megtudja, milyen útvonalon érdemes eljutni A-ból B-be. Az Index összegyűjtötte a legfontosabb változásokat.
És le is szállt Oroszországban.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Visszavenné őket a G7-be.
Elvétette a leszállást.
Mit tervez Donald Trump és Elon Musk
Nem érdemes hosszútávú következtetéseket levonni a friss lakásár-emelkedésből.
A januári kép egyelőre nagyon csúnya.